Állítsd be kezdőlapnak!
Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak
Ezért óvakodjon a hidegtől
Tavaly mintegy négyszázan haltak meg kihűlés következtében, a halálesetek több mint a fele belső térben, 10-12 Celsius-fokos hőmérsékleten történt.

Tavaly nem a szabadban hűltek ki a legtöbben (MTI)
Ilyen rendkívüli, tartós hideghullámra legutóbb 1987-ben volt példa - Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese csütörtökön.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint egyre hidegebb időre kell készülni. Ez ellen viszont nem csak a szabad levegőn, hanem a belső térben is védekezni kell, amennyiben ugyanis a belső hőmérséklet tartósan 14 fok alatt van, az hozzájárul az emberi szervezet kihűléséhez - tette hozzá Páldy Anna.
A hidegnek az egészségre közvetlen és közvetett hatása is van. Közvetlen hatás lehet a kihűlés, a fagyási sérülés, illetve a megfagyás.
A tapasztalatok szerint a hideghullám után nagyjából három-négy nappal a keringési, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségek halmozódása is előfordul - hívta fel a figyelmet a szakember.
A hideg időben elsősorban az idős és krónikus betegek, valamint a kisgyermekek tartoznak a veszélyeztettek csoportjába, Páldy Anna azonban közéjük sorolta a tinédzsereket is, akik - például a divat miatt - kevésbé veszik figyelembe a hideg elleni védekezést és az egészségvédelmi tanácsokat.
Az OKI főigazgató-helyettese kiemelte: ugyan a nagy hideg egyfelől nem kedvez az influenza terjedésének, de gyakrabban megfázunk, amelynek következtében az emberi szervezet a vírusok ellen is védtelenebb.
Továbbá, különösen a nem megfelelő öltözködés miatt, gyakoriak a húgyúti fertőzések is. Mindezek, illetve a fagyásos és kihűléses tünetek megelőzése érdekében fontos a réteges öltözködés, különösen a végtagok, valamint az arc, az orr és a fül védelme - hangsúlyozta Páldy Anna.
Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy az előrejelzések szerint péntektől havazás is várható, az utak csúszóssá válhatnak. Ilyenkor általában megnövekednek a 65 éven felüliek töréses balesetei, ezért az idősebbek számára azt ajánlják, inkább ne menjenek ki az utcára.
Páldy Anna arra is kitért: a hideg időre a szükséges vészforgatókönyvekkel az egészségügy is felkészült. A hidegben, esetleges hóakadályokra is felkészülve, az egész országban biztosítani kell a betegellátást, a mentést, a betegszállítást és a gyógyszerellátást. Ennek érdekében a megyei védelmi bizottságok már a hét elején megkezdték a felkészülést. Az egészségügyi ellátás biztosítását a megyei tiszti főorvosok koordinálják - mondta az OKI főigazgató-helyettese.
további cikkek
További cikkek
| M1 | 2:42 | Műsorzárás |
| RTL Klub | 1:20 | Portré |
| TV2 | 2:25 | EZO.TV 06-90-602-022 |
| Viasat 3 | 2:05 | Egészségőr |








